nagy teraszos lakás a belvárosban
- BUDAPEST VI. -

Igazán felemelő, amikor a VI. kerületben olyan környezetbe tervezhetsz, ami inspiratív, nyüzsgő belvárosi közegben van, de áramlik a fény, a levegő, a tér, az atmoszférája egy könnyed lélegzet.


A nappalinál adott volt egy kétoldalra, panorámára nyitott egybefüggő tágas tér, amely a lakás közepén helyezkedik el, finom kapocsként funkcionálva a bejárati – dolgozó – stúdió terei és a privát hálószoba- fürdő blokk között. A háló – fürdő – vendégszoba funkció a lakás hátsó, védett, csendes blokkjában kapott helyet. Az inkább napközbeni sűrűbb használatú háztartási helyiség és fő gardrób a bejárati közlekedő térhez kapcsolódik.



A nagy egybefüggő helyiség különböző funkciójú térrészei funkciókijelölő – határoló bútorzatot kapott. A helyiség világítása is erre reflektál. A kanapé szabadonállóként elhelyezett a térben, mögötte egy alacsony magasságú tároló ad határvonalat az étkező és a nappali között. A tárolót a mennyezeten egy panel kíséri, amelyen különböző magasságban leeresztett üveg függesztékek kaptak helyet. Az étkezőasztal felé ugyanilyen függeszték , csak nagyobb méretben.



Az új asztalos bútorok kialakításánál, mind színében, mind formailag, illetve részletkialakítások szempontjából cél volt az összhang megteremtése a meglévő bútorok formavilágával, stílusával. Készültek új bútorok, illetve meglévő bútorok kiegészítése is új stílusjegyekkel. A konyhabútort megtartottuk, de egy új oldalszárnnyal és felső takarással egészült ki. A hűtős blokk esetén is megtartott a zárt fehér magasszekrény, ez egy nyitott polcos dió furnéros elemmel lett kiegészítve, és az egész otthont végigskísérő apró lamellás kialakítású felső takarást kapott. A teraszra vezető lépcső a bútorkiegészítéssel összhangban készült el.


Az egyedi beépített és egyedi mobilbútorok dió furnérosak, részleteiben megtervezettek, a lekerekítések, összeillesztések átgondoltak. A süllyeszett fogantyúk egyedi dió fogantyúk, amik a festett frontokba síkban bemartak.





